Közeli vasútállomáson az a felhasználóbarát szokás volt a gyakorlatban, hogy a klozettek ajtajait zárva tartották, és személyi igazolvány leadása után adták oda a kulcsot. Ennek csak egyetlen kellemetlen következménye volt: ha nem volt jegykiadás, akkor a kulcsot sem volt kitől elkérni.

Ami nagyon sokáig nem zavart, mert előrelátó emberként még a vonaton, az utolsó állomás előtt elmentem elintézni folyó ügyeimet, mégha akkor nem is jelentkezett rá erős inger. Ha mégsem sikerült --mert pl. kiment a fejemből, vagy mert valaki tartósan elfoglalta a száguldó erőd egyetlen legkisebb helyiségét-- , akkor a buszcsatlakozásra várva, az állomás melletti susnyásban nyugodt körülmények között lehetett abszolválni a problémát ... max. a Fehérvár felé tovább utazók gondolhatták a vagon ablakában tovasuhanó részletekből, hogy Sir David Attenborough forgatja hazánkban egy új, óriás anakonda témájú ismeretterjesztő filmjét.
Egészen addig, amíg az állomás átépítése meg nem kezdődött, mert akkor tele volt jómunkássemberrel az egész terület, ráadásul a susnyást is kinevezték építési területnek és le is zárták rácsos kordonnal, ergo a zöld WC eme fontos funkcionalítását elvesztette.

Egy késő délután a csatlakozásra várva erős vizelési inger tört rám. Első ötletként a már jól megszokott zöldterületet próbáltam elérni, de az a fentebb leírt okoból nem sikerült. Másodszorra be az állomásépületbe, hátha nyitva van a sloziajtó: FÉRFI. Bármily kicsi is az esélye, de végülis a lottón is nyernek sokszor. Zárva volt. Aztán megláttam mellette a másik ajtót: NŐI. Mindegy, vészhelyzet van, csak nem jön be addig senki ... ott se jártam több szerencsével ...
Ugyan, egy bezárt sloziajtó csak nem tarthat fel, vissza az első ajtóhoz, Rózsa Gyuriként --"Egyes ajtó nyílj ki!"-- határozottan megragadtam a nyilászáró kilincsét. Egy láb a falon, két kéz a kilincsen, húzom, tépem, de meg se moccan. Mintha be volna betonozva. Talán a női puhább fából van. Próba, az se puhább. Néhány nappal később volt szerencsém megnézni nyitott állapotban is, és nem fából, hanem fehérre lefestett fémből van az egész, de nem csak egy vékonyka lemez ám! Fogarasi Árpinak is bőven jó volna a hiányzó bunkerajtó helyére. Megnyugtató dolog tudni hogy lesz hová behúzódni atomtámadás esetén, a víz úgyis be van vezetve, csak konzervet kell hozni.
De akkor ezt még nem tudtam, csak csodálkoztam, milyen erős fából készítették ... talán szibériai vörösfenyő?

Más lehetőség hiányában már azon voltam, hogy odaengedem a fáradt olajat az ajtó mellé a sarokba, amikor is mentő ötletem támadt: a kuka! Szép, zöld, csapóajtós tetejű hulladékgyűjtők voltak a váróteremben. Gyorsan elfoglaltam egyik előtt a megfelelő pozíciót: bal kéz - csapóajtót benyom, jobb kéz - a brém (nem "Az állatok világa", és ő amúgy is egy plusz h-val írta) megfelelő irányba célzása, majd jött a nagy megkönnyebbülés: SSSSSSSSSSSS. Kb. 3 percen át. A végén már csobogott erősen a kuka aljában. Még eszembe jutott, hogy micsoda ammóniaszag lesz itt hajnalra, mire jönnek kinyitni a jegypénztárt, de hát necessitas non habet legem, azaz szükség törvényt bont ...

Azóta nyitva van a WC-k ajtaja.